péntek, március 19, 2004
Téli napon történt. Nem volt senki sem a meleg szobában, egy nyugodt és csendes légkör, amelyre egész életében vágyott. Körös-körül régimódi bútorok töltöttök fel a szobát. Emlékeztették rá: ő egy letűnt kor megkövült maradványa. Brian megigazította magán a kockás plédet, majd pipáját újra megtömve hátradőlt. A pipa nagyon régi volt, még megboldogult nagyapjától örökölte. Ránézett az ódon kakukkosórára, s meglökte magát a hintaszékkel. Komótosan ringatózott, már-már álomba ringatva magát. Lassan körbehaladt tekintete környezetén. Mindene megvolt, amire vágyott. A kredencen megannyi családi fénykép, gyerekek, unokák és egy sereg rokon, akik boldoggá tették őt. Megelégedett mosollyal nyugtázta magában, élete teljes egésszé formálódott a hosszú évek során. Újabbat szippantott, majd a füstfelhőt kifújva fokozatosan betöltötte a szobát a kellemes vaníliadohányfüst. Félúton már az illúziók országában járt, azonban szendergéséből az ajtónyikorgása verte fel. Még most is ugyanazzal a csodálattal nézett reá, mint amikor első alkalommal látta. Az elmúlt évtizedek ellenére is ugyanazt a gyönyörű, hamvas fiatal leányt látta benne. Immáron végre birtokolhatta, s ez által biztonságban érezhette magát. Angelben még mindig benne volt az az ifjúkori energia, mely Briant lenyűgözte. Hihetetlen kedvvel vetette minden munkába dacára az öregkorára. A férfi szemével magához hívta élete álmát. A nő letelepedett mellé, s párja vállára hajtotta fejét. Mára megőszült az álomszép haja, mely magán hordozta az elmúlt éveket. Felhőtlenül boldogok voltak, mert tökéletesen kiegészítették egymást. Nemsoká besötétedett és a puha, hatalmas franciaágyba lefeküdtek. Egymást ölelve hunyták le szemüket.
